Óda Árkádiához [e-könyv]

Ingyenes

Egy régi palota a sok közül; az alakja miatt az itteniek csak úgy hívják: a Csembaló. Itt mellette ez a sikátor egyenest a folyóhoz visz. Lényegtelen, hogy kiknek a palazzója: valami, ami szép és fölösleges, és az maradt sok száz évvel később is. Akár egy vers, ami a legjobb esetben is mindössze ciráda a világ göncein, és a többség szerint nyugodtan el is lehet hagyni róla. Mások szerint pedig éppen hogy lényeg, és nem díszítmény. Talán azért is alakult úgy, hogy odaadtam magam pár hétre a vázának a vészesen akkumulálódó elmebaj közepette, mert ebben látom a normalitás egyik kikezdhetetlen szigetét. És a kevés megmaradt szigethez ragaszkodni kell. Mint ehhez a homlokzathoz. Ez lehet félrenézés, menekülés; szerintem az ellenállás lehetséges formája. Olyasmi, mint amikor a lágerekben Homéroszt szavaltak titokban esténként – persze egyelőre jóval szelídebb a szcéna. De úgy volt, hogy aki a tiltott stúdiumokról elmaradt, arról lehetett tudni, hogy hamarosan meghal; hogy nem sokáig húzza már. Mert belül már halott volt. Ha egy pillanatra is elfogadom, amit mondtál, és amit egyébként sokan mondanak, azzal az elmebajt fogadom el. Rábólintok az őrületre, a tébolyt fogadom el alapnak. Keats is tudta, hogy a világ nem szép: de attól még nem volt hajlandó rámondani, hogy rútsága igaz. Ellenben azt mondja, hogy amiből hiányzik a szépség, azzal legyünk óvatosak, mert alighanem a valóság is hiányzik belőle.

PDF | Acrobat Reader